IV. - Petrus alias Rocky

Kedves Kíváncsiskodók!
Ismét szeretnék Nektek bemutatni egy lelkes, és tehetséges Írót.
A hölgyemény egy fanfictionökkel foglalkozó oldalon publikált először, majd később egy szeretetre méltó kritikaírója jóvoltából már a blogspoton is a nyilvánosság elé tárta a művét. Sőt, tovább merészkedett a kedves kritikaíróval - aki nem más, mint Vicush – hiszen együtt belevágtak egy közös történet megírásába. Nos, aki eddig nem jött rá, kiről lenne szó, annak nagy örömmel mutatom be, itt az IMS keretein belül Petrust (alias Rocky-t)!
Ez alkalommal Petrusra zúdítottam kérdéseim áradatát, és Ő hősiesen helyt állt. Nekem kedves leányzó, mert az ő története volt a második, amit olvastam a Merengőn, és nem sokkal később, már büszkén elmondhatom, hogy a Bétája szerepében is tetszeleghetek.

Mesélj magadról egy kicsit!
Hát lássuk csak… 17 éves, gimnáziumba járó lányka vagyok, egy eleven öccsel, és egy Beni nevezetű teknősbékával, na meg egy cicával, ami csak képletesen az enyém… de hát mit tehet az ember lánya, ha az anyukája még csak a macskák látványától is rosszul van? Nem sokat, így az „én” cicám a legjobb barátnőmnél, Vicushnál rosszalkodik.
Lételemem a nevetés (bár néhányan visításnak nevezik), a fecsegés, és a tánc. Utóbbi nagy szerelmem, de sajnos 11 év után abba kellett hagynom, az emberek okítására szolgáló intézmény, magyarul a suli miatt. Emellett sok-sok függőségem van… ilyenek például a csoki, a savanyú gumicukor, a fagyi (na ezekből sosem elég), az idézetek (ugyebár a történetem címe is egy idézetből jött), az esőben sétálás, a csillagok bámulása, és a legfontosabbat hagytam a végére, a barátok. Nélkülük nem is lenne élet az élet.

Mi volt az az ok, ami arra ösztönzött, hogy elindulj az írás rögös útján?
Ó hát igazából konkrét ok nem volt. Semmi sem ösztönzött, egyszer csak kitaláltam, hogy én írni akarok, és aztán hozzáfogtam. De az ötlet onnan jött, hogy két sulis barátnőm folyton beszélt egy Merengő nevű oldalról. Mondanom sem kell, fogalmam sem volt mi az, és hát valljuk be, nem is nagyon érdekelt. Aztán időről-időre egyre fanatikusabbak lettek, elkezdtek írni, folyton a könyvtárba futkostak kritikákat nézni, és már engem is kezdett érdekelni a dolog, úgyhogy én is mentem velük, és hát belecsöppentem ebbe a világba, ami azóta nem ereszt.

Mióta írsz?
Tavaly nyár óta. Emlékszem, még suli időben, május környékén kezdtem neki, a legnagyobb TITOKBAN. Először csak a magam szórakoztatására irkáltam (mindig szerettem történeteket kitalálni, de papírra sosem vetettem az ötleteimet), aztán jött egy kósza ötlet, kitaláltam az álnevemet (mert ugyebár nem akartam, hogy valaki tudomást szerezzen az újdonsült szenvedélyemről) aztán szerencsét próbáltam, és valamikor júniusban publikáltam is Merengőn.


Honnan/Miből merítesz ötleteket?
Hm… hát ötleteket nagyrészt a Való Életből merítek. Szerintem ez mindenkinél alap dolog, hisz’ azokat az eseményeket tudod a legjobban átérezni, amik veled is megtörténtek már, szóval ez velem sincs máshogy. De igazából bárhonnan… volt már olyan, hogy megnéztem egy filmet, és onnan jött az ihlet, máskor meg elmegyek egy kirakat előtt, vagy csak szimplán a buszon zenét hallgatva jutnak eszembe az elvetemültebbnél-elvetemültebb ötletek. Egy kép, egy zene, egy családi bevásárlás, egy buli élmény, bármi be tudja indítani a fantáziámat.

Van aki/ami segít elindulni a fejezetek megírásában?
Ó hát persze, ahogy telt múlt az idő, azért az én lelkesedésem is volt, mikor alábbhagyott, és ilyenkor aztán szükségem volt az ösztönzésre. Na ilyenkor jön a képbe a legjobb barátnő, azaz Vicush, aki nem hagyja, hogy ellustuljak, és folyton noszogat, szóval egyértelműen ő az, aki segít nekem „elindulni” a fejezetek megírásában. Sőt még ötleteket is add, úgyhogy igazi kis személyi tanácsadó lett az idők folyamán.

Vannak olyan személyek, aki segítenek a történeteid során?
Igen, persze, többen is a segítségemre vannak/voltak. Mert hát minden kritikaíróm mondhatni egyfajta segítséget nyújt, mert leírják, hogy mi tetszett nekik, vagy esetleg mit kéne beleírnom még a történetbe, úgyhogy egyértelműen nagy segítség ez nekem. Viszont ha meg kéne neveznem embereket, akkor három személyt említenék meg. Az első, aki szárnybontogató koromban felkarolt már, Maya Silver. Ő volt az első bétám, és nagyon sokat segített, ugyanis elmagyarázta, hogy mi hogy működik az oldalon, hogy milyen formai követelmények vannak, és persze bíztatott, ami már akkor is sokat jelentett. Aztán az egyetem mellett már nem tudta vállalni a bétázást, és mikor már végképp feladtam a keresgélést a bétapiacon, akkor jöttél Te, Baree, és mentetted meg a helyzetet. A mai napig is nagy segítség, hogy valaki átnézi a fejezeteimet mielőtt felkerülnek, úgyhogy ezer hálával és köszönettel tartozom Neked, amiért megkönnyíted a dolgomat. A harmadik ember pedig Vicush, aki tényleg a legösztönzőbb ember számomra, mert képes rávenni azokra a dolgokra (néha az írás is ebbe a kategóriába tartozik), amiket lusta vagyok megcsinálni, holott a legnagyobb örömömet lelem bennük. És már-már úgy szereti a történetet, ahogy én, és hiába vagyunk legjobb barátnők, mindig a legnagyobb őszinteséggel mondja el a véleményét egy-egy fejezetről (meg persze más dolgokról is).

Van példaképed? Akár az írás területén, akár a mindennapokban.
Hát az írás területén úgy kimondottan példaképem nincs. Nagyon szeretem Lily Marisson, és floraliss HP-s történeteit (ők nem Merengőn publikáltak a kedvenc sztorijaimmal), na meg persze Lana Swan ficeit, bár az ő világába még csak nemrég csöppentem bele, azonban máris magával ragadott. A való életben pedig… a nagyimat találom példaértékűnek, mert nagyon életvidám, állandóan nevet, és a szeretetével képes mindenkit elárasztani. A másik pedig Vicush. Biztos fura, hogy a legjobb barátnőm egyben a példaképem is, de ő tényleg az nekem. Sok mindenre megtanított már, például, hogy mi is az az Igaz barátság, mikor feltétel nélkül bízol egy emberben, és mikor a legbensőbb érzéseidet is képes vagy neki elmondani. Nagyon szoros kapcsolat van köztünk, épp csak a vérszerinti rokonság nem adatott meg, de így is testvéremként szeretem.

Mesélj kicsit a történeted/történeteidről.
Ohó, a szívem csücskei. Na akkor kezdjük az elején… az első próbálkozásom, ami a másik legnagyobb szerelmemmé nőtte ki magát az idők folyamán, az az „Álmodj, mintha örökké élnél, élj úgy, mintha ma meghalnál” című történetem. Korántsem tökéletes mű, mégsem hazudok, ha azt mondom, hogy a legnagyobb szeretettel készült minden egyes fejezet. Egy valós élmény/csalódás indította el, és ez lett belőle. Hát álmomban sem gondoltam volna, az biztos…
A másik pedig Vicushal közös művűnk a ”Mi mesénk sosem ér véget” című sztori, ami még elég kezdetleges (mert csak a prológus és egy fejezet van feltöltve), de persze ezt is nagyon szeretem, meg amúgy is… vele még szórakoztatóbb az írás.

Az írásaidból melyik az a karakter, amelyik leginkább a szívedhez nőt?
( Álmodjról… van szó) Hát, ha ezt a kérdést pár hónappal ezelőtt feltette volna nekem valaki, akkor egyértelműen rávágom, hogy Sophie. És persze ő is az örök kedvenc számomra, a történet főszereplője, de olykor-olykor az olvasóim Dan&Lizzy imádata kezd elbizonytalanítani. De persze minden szereplőmet szeretem, már-már túlzottan is a szívemhez nőttek. A legújabb „kedvenc” például Hannah, benne minden agresszivitásomat kiélhetem, és igaz, még csak most bukkant fel a színen, de már nagy terveim vannak vele.

Mik azok a tulajdonságok, amikben hasonlítotok?
Na akkor maradjunk Sophnál… ugyanolyan makacs, önfejű, és akaratos, ahogy én is. De sokszor egyfajta védekező mechanizmusként jelennek meg nála ezek a tulajdonságok. Lehet, hogy sokaknak nem is tűnt fel, mert nem gondolták tovább a sorok adta gondolatokat (na meg sejtelmesen volt megfogalmazva a történet elején), de Sophie-t nagyon sok csalódás érte már az életben, és ő is, ahogy én is, mindig lábra tudott állni, és szerintem ez becsülendő dolog.

Mennyire merítesz a hétköznapokból és mennyire hagyatkozol a fantáziádra írás közben?
Hát szerintem mondhatom, hogy a mindennapok tevékenysége az én ihletadóm. Nagyon sok olyan dolog történik velem nap, mint nap, amit úgymond ki kell írnom magamból, és hát engedek a vágynak. A fantázia pedig vágyaim netovábbját mutatja meg, az álmaimat, és persze ez is helyet kap benne.

Tudnál mondani egy kellemes és egy kellemetlen dolgot, amit az írás során tapasztaltál meg?
Fúú hát kellemes ezernyi van. Minden egyes kritika, és minden egyes barát, akit a Merengő adott nekem, - mert hát az én legjobb barátnőmet is a Merinek köszönhetem -, csupa-csupa pozitív élményt és tapasztalatot adott nekem. Na és kellemetlen? Hát még „pályafutásom” elején kaptam egy negatív kritikát, és akkor még nagyon nem tudtam kezelni ezt a dolgot, túlzottan is a lelkemre vettem, azt hiszem, de így visszagondolva, már ezt sem élem meg kellemetlen dolognak.

Gondoltál már arra, hogy abbahagyod?
Nem, ezt egyértelműen kijelenthetem. Vagyis, ha jobban belegondolok, egyszer fordult meg a fejemben, személyes ok miatt, de aztán egy éjszakáig tartott ez a kusza gondolat, és aztán el is felejtettem. Mert ugyan volt már olyan, hogy egy kicsit ellustultam, és olyankor ritkábban töltöttem fel a fejezeteket, de végleges abbahagyni nem tudnám (pedig sajnos egyszer eljön majd az az idő, mikor ki kell biggyesztenem a The End „feliratot”).

Milyen visszajelzéseket kapsz az olvasóidtól?
Csupa-csupa pozitív véleményt kapok (szerintem az a két-három „negatív” kritika igazán elhanyagolható a sok jó mellett), és ez ad erőt a folytatáshoz, hogy van, akiknek tetszik, amit csinálok.

Vannak olyan személy(ek), akikkel az internetnek/írásodnak köszönhetően ismertél meg ? Hogy ismerkedtetek meg?
Ó igen, rengeteg olyan ember van, akit az írás, vagy épp a fórumozás során ismertem meg… két kezemen sem tudom őket megszámolni , annyian vannak. Viszont akit kiemelnék, mert annyira különleges, az (mindenki nagy meglepetésére) Vicush.
És hogy, hogy is ismerkedtünk meg mi?
Hát először csak úgy ismertem, mint az egyik olvasómat (azért elég durva, hogy máig emlékszem, arra a pillanatra, mikor az első kritit kaptam tőle^^), de már ismeretlenül is nagyon kedvesnek tűnt, és persze rettentő érdeklődő volt. Aztán időről-időre egyre jobban imádtam a kritikáit,- meg persze őt is azokon keresztül -, ugyanis egyre hosszabbakat írt nekem, és hajthatatlanul, minden fejezethez kaptam tőle a vélemények sorozatát (azok voltak a Vicush-féle litániák), amikbe akarva és akaratlanul is belekerült egy-egy személyes hozzáfűznivaló, amiből kiderült, hogy rengeteg közös tulajdonságunk van. És aztán november 27-én*kicsit sem fanatikus, hogy napra pontosan tudja a dátumot* jött az e-mail, hogy ha szeretném, akkor vegyem fel msn-re, mert szerinte, idézem: „jól el tudnánk dumálgatni” Hát az nem kifejezés! Onnantól fogva nem volt megállj nekünk, minden szabad percünket egymással való beszélgetéssel töltöttük el, és rájöttünk, hogy van egyfajta kapocs köztünk, ami mára már olyan erőssé vált, hogy azt senki és semmi nem tudja elszakítani az égvilágon.

Tudnál magadról öt pozitív, illetve öt negatív jelzőt mondani?
Persze!
Pozitív: életvidám, optimista, álmodozós, cserfes szájú, barátságos,
Negatív: rettentő makacs, önfejű, féltékeny, olykor agresszív (de azért nem kell félni), és lusta

Hatott-e rád vagy az írásodra, más író vagy valaki műve?
Akárhogy gondolkodok, nemleges választ kell adnom. És talán nem is szeretném, hogy hasson. Mármint ez az én történetem, és külön választom a többitől. Szerintem attól „különleges” hogy az általam átélt érzelmeket tartalmazza, és ha más mű vagy író által átélt események hatnának rám, az már más lenne. Na, ez elég kusza lett, de remélem, hogy azért érthető.

Mik a terveid a jövőben?
Az írással kapcsolatosan, vagy a magánéletben? Mert ha az előbbit nézzük, akkor természetesen szeretnék még jó sok izgalmas fejezetet írni, meg nagy álmom, hogy egyszer könyvben is megjelenjen az irományom. Nem kiadatni akarom (,mert ahhoz koránt sem elég profi) csak egy példányt szeretnék, amit kirakhatok a könyvespolcomra, és amiről mindig eszembe jut az életem egy kis fejezete,és hogy valami maradandót alkottam. A magánéletben pedig… jövőre végzős leszek, kéne egy jó kis érettségi, meg persze jogsi, utána pedig Vicushal közös fősuli, és persze albérlet, - bár attól tartok, nekünk a nap 24 órája sem lenne elég -, de ez lenne a legfőbb álmom. Remélem, hogy összejön.

Van(nak) olyan személy/személyek, akiknek bármiért köszönetet mondanál?
Ó hát persze. Ugyan sok lenne mindenkit felsorolni, hiszen mindazok ide tartoznak, akik valaha akár két szavas, akár több oldalas kritikákat írtak nekem. De persze külön köszönet neked Baree, amiért rendületlenül javítod a fejezeteimet, és még kritikát is hagysz magad után. Ezt nem mindenki tenné meg. És végezetül nem másnak, mint Vicushnak tartozom hálával, aki tartja bennem a lelket, és Mindenben támogat, mind a magánélet, mind az írás terén.


Játszunk egy kicsit, így a végén…
Mondok egy szót, és Te mondasz egy másikat, ami eszedbe jut. Rendben?
Persze.

Iskola.
Tanulás.

Barát.
Vicush.

Család.
Támogatás.

Kiskedvenc.
Teknőc Benő.

Könyv.
Éjjeli bagolykodás.

Film.
P.S.I Love you.

Mese. :P
Tarzan.

Zene.
Nickelback.

Ital.
Whiskycola.

Étel.
Palacsinta. *nyam*

Időjárás.
Esős.

És egy ráadáskérdés;
Milyen lenne és hol a számodra tökéletes nap?
Óhaa. Hát mondjuk tuti, hogy Vicushnak mindenképp velem kéne lennie, mert csak úgy lenne tökéletes az a nap. A helyszín, pedig legyen a tavunk. :P

Köszönöm szépen a válaszaidat!
Petrus zenei ajánlata; Nickelback – Gotta be somebody
http://www.youtube.com/watch?v=Q0VRj2uw9L0/

Petrus - „Álmodj, mintha örökké élnél, élj úgy, mintha ma meghalnál”
http://petrusvicush.blogspot.com/

Petrus & Vicush közös története – Mi mesénk sosem ér véget
http://mimesenk-petrusvicush.blogspot.com/